Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Helyzetjelentés

Sokáig nem írtam, ennek az egyik oka, hogy elkezdődött az egyetem, ezzel együtt a sok-sok feladat, ami rám szakadt. Fura most ez a félév, mert az első kettő számomra úgy telt, hogy semmi nem volt. Semmilyen házi, semmilyen zh. Zh mondjuk most sincs (még), de házifeladatot hétről-hétre kapok, és leginkább a kreativitásomat célozzák meg ezek a feladatok. Filmelméletet tanulok, és most bejött néhány filmkészítési gyakorlat, így ezzel kapcsolatban kell valamit benyújtanom minden héten. Az önbizalom hiány és a nem vagyok elég jó érzés, itt is mindig előjön, amikor nincsenek ötleteim, nem tudok kitalálni semmi és csak szétsresszelt aggyal ülök valamint egy tehetségtelen senkinek tartom magam. Na de ennyit erről. A másik ok, amiért sokáig nem írtam, az az volt, hogy ismét elért egy mélypont. Múlthónap elején bementünk a legjobb barátnőmmel a volt giminkbe, amit vártam, mert szerettem a tanárokat és ők is szerettek engem. Azonban nem egészen azt kaptam, amit gondoltam. A tanárok háromnegyede

Legújabb bejegyzések

10 dolog, amitől a falra mászom

piros napok (extrém) fájdalma

Dolgok, amiket csak a vékony lányok érthetnek meg

Az elveszett felső esete - OOTD

Önbizalomhiány

Cipő szerelem

Modern Istennők

A blogom célja, újra

reakció egy nem nullás méretű nő levelére

nyx rúzsmánia